Ugrás a tartalomhoz
  • Főoldal
  • Bemutatkozás
  • Galéria
  • Elérhetőség
Menu
  • Főoldal
  • Bemutatkozás
  • Galéria
  • Elérhetőség
Kapcsolat

Rácz András

Kollázs-Art

1993 óta foglalkozom ezzel a technikával. Az első munkámat kedvenc zenekarom egyik lemezborítója ihlette, amin egy vörös rózsa szerepelt. Ezt követte különböző zenekarok, zenészek portréi, fotói. Később barátok és ismerősök fotóit, illetve kedvenc történelmi korszakom nagyjait is elkészítettem.
A kezdetekkor még nem tudtam pontosan mi is az amit csinálok, illetve mi a technikának a neve amit készítek. A választ Körmendi Lajos (aki sajnos azóta elhunyt) József Attila díjas író barátom adta meg.
A 2000-es évek elejétől épületeket, különböző tájakat kezdtem el készíteni. Ezeknél a munkáknál azt vettem első körben figyelembe, hogy minél bonyolultabb legyen a téma, ne legyen az elkészítése egyszerű. Napjainkra eljutottam arra szintre, hogy egy kész alkotás, gyakorlatilag három dimenzióban adja vissza az eredeti témát.
Az első próbálkozásoktól napjainkig az elkészített alkotások száma meghaladja a 200 darabot.

Egyedi Technika

A technikám egyedi, tudomásom szerint ezt a fajta kollázstechnikát Magyarországon egyedül én használom.

Ezeket a kollázsokat dekorfóliából, körömvágó kisolló segítségével készítem. Egyáltalán nem használok számítógépet, fóliavágó gépet, vagy plottert.

1998-ban volt az első önálló kiállításom, melyet azóta több kiállítás is követett napjainkig szerte az országban.

Kollázs Kiállításaim

  • Mór (Csetvei Pincészet) 2023
  • Fertőrákos (Luka Enikő Pincészet) 2021
  • Szolnok (Verseghy Ferenc Gimnázium) 2019
  • Kecskemét (NJE Pedagógusképző Kar) 2018
  • Budapest (Design Terminal) 2013
  • Szolnok (Megyei Levéltár) 2010 - 2012
  • Budapest, Debrecen (Ákos 40+ koncertturné) 2009
  • Szolnok (Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola) 2006
  • Nagyrév (Református templom) 2002
  • Szolnok (Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola) 2001
  • Karcag (Györffy István Általános Iskola) 2000
  • Budapest (Petőfi Csarnok) 1999
  • Karcag (Mezőgazdasági Szakközépiskola) 1999
  • Karcag (Déryné Művelődési Központ) 1999
  • Nagykőrös (Református Főiskola) 1998

Vegye fel velem a kapcsolatot,
kérjEn árajánlatot!

Telefon: +36-30/612-8659 vagy E-mail: raczandras.lajos@gmail.com

Legyen szó portréról, családi fotóról, esküvői képről, régi emlékek, helyszínek fotóiról, az élmény és a hangulat egyedi megörökítését rám bízhatja.
Minden kollázs más és más (részletességében, színeiben, és méretében is), így az elkészítésük ára is változó, az adott feladatra előzetes egyeztetés után tudok árajánlatot adni.

Kapcsolat

  • raczandras.lajos@gmail.com
  • +36 30 612 8659
  • Szolnok

Minden jog fenntartva

  • Adatvédelmi nyilatkozat

Kövess a social mediában

Facebook